Agresszió- és haragkezelés Consciousness Coachinggal®
Saját tapasztalatommal is alá tudom támasztani, hogy viszonylag kis energia ráfordításával, tudatosságunk növelésével e módszer valóban rendkívül hatékony eszközzé válik.
Agyunk legősibb része az agytörzs, amely többek között vezérli az éhségérzetet, a hőmérséklet észlelést, a félelemre adott válaszreakciót, a saját territóriumunk védelmét, valamint a biztonságérzetet. Nem tudjuk befolyásolni, mindig jelez (kb.10-30-szor egy nap), amikor valami életünket fenyegető dolgot észlel. Teszi a dolgát, ahogyan szívünk is automatikusan dobog. Az, hogy mennyi energiát mozgósít eközben, az érzékelt veszély hosszától és intenzitásától függ, minél erősebb, annál több adrenalin szabadul fel.
A Consciousness Coachingban® azt tanítjuk, hogy a cél az, hogy tudatosodjon bennünk, amikor bekapcsol ez a mechanizmus, és tudjunk élni azzal a belső szabadságunkkal, amely lehetővé teszi, hogy célszerűen felhasználjuk ezt a felszabaduló hatalmas energia mennyiséget, hogyan tudjuk kreatívan és konstruktívan átalakítani azt.
Vegyünk például egy kisbabát! Amikor minden igénye ki van elégítve, nem éhes, nincs tele a pelenkája, vannak körülötte, akkor örömteli, boldog állapotban van. Ám ha valamire szüksége van, elkezd sírni, mert az agytörzse észleli a hiányt, és jelez. 2-3 éves kora körül a felnőttek elkezdik elvárni a gyerektől, hogy uralkodjon önkifejezésén, magyarul, ne ordítson annyira, ha valami nem tetszik neki. Ezt az önkontrollt 5-6 éves korára gyönyörűen el is sajátítja a legtöbb gyermek, megtanulja elnyomni a haragját, mondván, a harag rossz, és észrevétlenül szomorúság önti el. Súlyosabb esetben – mind egy gyermek, mind egy felnőtt esetében –kialakul a depresszió, a pánikbetegség.
Amikor ezt észleljük, kérdezzük meg magunktól: Mi az, amit nem merek, nem tudok kifejezni? Mi van a szomorúságom hátterében? Mi a mögötte lévő harag?
Konfliktus helyzetben sokszor egyszerűen „leforrázva” érezzük magunkat vagy „lefagyunk”. Ez szintén a harag egy megkésett változata. A szomorúság folyamatos elnyomása –mondván: még ezt sem engedhetjük meg magunknak, mert senki sem szereti a folyton rosszkedvű embereket–ehhez a zsibbadt, dermedt állapothoz vezet, amelyből nehezen tudunk kijönni, mivel sok éven át begyakoroltuk, magunkévá tettük. Legtöbbször védekezés van ennek a hátterében, hiszen amit nem érzünk, az nem fáj. Valójában azonban a fájdalom ott van bennünk, ott van a lenyomata a tudatalattinkban!
Ezért azt tanácsolnám mindenkinek, hogy ha érzékeli ezt a semleges, zsibbadt érzést, kérdezze meg magától: Mi az, amit elnyomok magamban? Hogy tudnám felszínre hozni az érzelmeimet? Mi az, amit feladtam? A tudatos, kemény munka eredményeképpen a fásultságból szomorúság, majd haragérzet lesz, vagy azonnali dühösek leszünk, ami nagyon jó! Hurrá! Már majdnem célba értünk!!!!!! Óriási lépést tettünk saját testi-lelki egészségünk megvédése érdekében!
Ebben a pillanatban hogyan kezeljük a harag élményét? Életünk során azt tanultuk meg, úgy szocializálódtunk, hogy a harag negatív, elitélendő, pedig ez valójában attól függ, hogyan használjuk fel. Mi is történhet akkor, amikor felismerjük, hogy a harag valójában egy hatalmas mennyiségű életenergia?! Gondoljunk bele:
Fáradtak vagyunk, amikor haragszunk?
Unatkozunk akkor, amikor haragszunk?
Álmodozunk akkor, amikor mérgesek vagyunk?
Nem.
Teljesen jelen vagyunk a pillanatban, összeszedettek és éberek vagyunk!
Ezek a tulajdonságok pedig elengedhetetlenek mind a munka, mind más tevékenységek hatékony végzéséhez.
Ezt a harag mögött álló hatalmas életenergiát azáltal tudjuk pozitív hajtóerővé átalakítani, hogy:
1. Tudatosítjuk, hogy MILYEN CÉLRA szeretnénk felhasználni ezt az energiát.
2. Tisztában jövünk azzal, hogy csupán VÁLASZTÁS kérdése az, hogy élünk-e ezzel a lehetőséggel.
3. ELDÖNTJÜK, hogy igen vagy nem.
4. Addig GYAKOROLJUK a harag átalakításának művészetét, mígnem SZOKÁSUNKKÁ nem válik.
Az első és legfontosabb lépés mindig az, hogy már az első pillanatban TUDATOSÍTSUK, észleljük, amikor elkezd „felmenni bennünk a pumpa”. (Ennek észlelésében sokat segít, ha ismerjük testünk jelzéseit a harag jelentkezésekor). Akkor –még mielőtt ösztönösen megbántanánk valakit–álljunk meg egy másodpercre, és adjuk meg magunknak az esélyt arra, hogy most másképpen cselekedjünk.
Átalakíthatjuk mérgünket a munkahelyünkön például úgy, hogy sokkal gyorsabban elvégezzük a kitűzött feladatot. Sokan beszámoltak már arról, hogy amikor a főnökük felbosszantotta őket, a fenti módszer használatával pár óra alatt elvégezték az egész hétre szóló feladatukat. S mind eközben a haragjuk is elszállt, sőt, jól érezték magukat, hogy hatékonyak és energiával teltek voltak.
Átalakíthatjuk továbbá úgy is, hogy elmegyünk sportolni és így vezetjük le a bennünk felgyülemlett energiát. A művészi vénával rendelkezőknek azt ajánlom, hogy ilyenkor fessenek, menjenek ki a természetbe gyönyörű fotókat készíteni, vagy cselekedjenek bármi más olyat, amiben örömüket lelik. Ez mindenkinek a kreativitására van bízva.
Sajnos elképzelhetetlenül sok energiánk megy el „tűzoltásra”: nem tudjuk megfékezni agresszivitásunkat, hanem utat engedünk neki, kieresztjük azt. Utána pedig bocsánatkérő leveleket írunk, kezünk-lábunk törjük, hogy bocsássanak meg nekünk…Ami meg még ennél is rosszabb, folyamatos lelkiismeret-furdalással büntetjük magunkat. Pedig valójában mennyivel egyszerűbb lenne, ha más módon tudnánk kiadni mérgünket, előnyt formálnánk belőle. Itt is fontos megjegyeznem, hogy a harag transzformációja nem egyezik meg annak elnyomásával. Ez ugyanis hosszú távon súlyos következményekkel jár. A már említett pánikbetegségen, tartós depresszión túl, komoly testi betegségeket is okozhat.
Most biztos több olvasóban is felmerül, hogy „de jól is hangzik mindez, de én nem hiszem, hogy képes volnék erre, hiszen amikor haragszom, majd felrobbanok”.
A jó hír az, hogy ez a folyamat tanulható, edzhetőek vagyunk, ugyanúgy, mint izmaink a sportolás révén. Saját személyes és másokkal átélt tapasztalataim alapján állíthatom, hogy kellő kitartással, a módszer folyamatos és tudatos gyakorlásával gyors ütemű és jelentős változás áll be, képessé válunk harmonikusabbá tenni életünket, és ezáltal a szűkebb és tágabb környezetünk életét is.
Írta: Zalai-Zempléni Zsófia
