Mindfulness fiataloknak

Fiatalok, Mindfulness, Tudatosság

A mindfulness jelentése: tudatos jelenlét. Olyan velünk született képesség, amely gyakorlással előhívható, fejleszthető és elmélyíthető, hiszen a figyelemmel kezdődik minden. Azzal, hogy egy dologra figyelünk a jelen pillanatban, ítélkezés-mentesen. Minderre mindenki képes, de általában nem gyakorolja tudatosan.

Miért ne kezdhetnénk el már gyermekkorban ezen képességek fejlesztését? A mindfulness gyakorlásának során az egyén képessé válik arra, hogy visszanyerje az olykor kibillent egyensúlyát, hogy minden körülmények között a középpontjában tudjon maradni, továbbá képes legyen arra, hogy nem csak résztvevője, hanem szemlélője is legyen saját életének, a cselekedeteinek.

Mintegy kívülről, más szemszögből is rálátást nyer saját magára, a tudatos és főleg a nem tudatos a cselekedeteire. Így amikor látja, hogy „jön a vihar”, már pontosan tudja azt is, hogy ez is elmúlik egyszer, amíg valóban el nem múlik. A fő cél az, hogy az ember a teljes jelenlétben legyen. A gyermekek számára a tudatos jelenlét fejlesztése a fontos és szükséges állomás.  Nagyon hasznos alap ahhoz, hogy kellő önbizalommal rendelkezzenek, hogy a felpörgött kis világukban lenyugodjanak, hogy legyen egy eszköz, amit minden elakadásuk alkalmával elő tudnak venni.  

Mindez számukra nem is olyan nehéz, mint a felnőttek számára, hiszen ösztönösen bennük van, csak emlékeztetni kell rá őket, hogy tudják, és már csinálják is! A gyerekek számára bizonyos speciálisan megalkotott – szakértőink által oktatott és a gyermekekkel begyakoroltatott – Mindfulness gyakorlatok többek között az alábbi hatással lesznek a fiatal életére: 

  • koncentrációs készség növekedik 
  • félelmeket tudatosan tudja kezelni 
  • haragkezelés témakörében tudatosabbá válik, a reakció idő meghosszabbodik 
  • emlékezőképesség erősödik 
  • mind nagyobb nyugalmat és békét érez 
  • itt és most-ban való munka egyre hatékonyabban fog menni. 

A sok gyakorlás segíti a szokássá tételt. Mintha testedzés lenne, edzünk együtt a gyerekkel, míg egyre jobban és könnyedebben nem fog menni a számára. A gyakorlatokat követően fontos a visszacsatolás, hogy a gyermek megoszthassa a tapasztalatait. A gyermek – mint minden felnőtt ember is – a saját életének a szakértője, ezt ne felejtsük! 

 LEGFŐBB CÉLUNK A MINDFULNESS GYAKORLATOKKAL A GYERMEKEKNÉL: 

Érezzék jól magukat a bőrükben, és akkor a környezetükkel is békében és elfogadásban lesznek, valamint találják meg a belső nyugalmukat, a középpontjukat, amihez bármikor vissza tudnak térni.  Tanulják meg felismerni az alapvető érzelmeiket és teljes elfogadással kezelni azokat.

Ilyen a düh, a szomorúság, a félelem, a boldogság, továbbá az utóbbi időben ide sorolják a meglepődést és az ijedtséget is. (Ez utóbbi két érzelem Ekman és Friesen emberi arckifejezéses kísérlete nyomán lett beazonosítva.) 

Fontos megtanulniuk, hogy nem azonosak az érzelmeikkel, csak érzik őket. Amíg mindenféle érzelmet átélni normális dolog, a hozzájuk társult viselkedési minták nem minden esetben megfelelőek. Az érzelmeket nem feltétlenül tudják megválasztani, azt viszont igen, hogyan fejezzék ki őket. A túl intenzív érzelmek is elmúlnak egyszer, túl fogják élni! A gyermekek számára bemutatunk bizonyos vizualizációs és imaginációs gyakorlatot is, amelyek segítségével tartósan belső békére lelnek, és jól érzik majd magukat a bőrükben.

Megérintett a téma?

 

Zalai-Zempléni Zsófia vagyok, moderátor és mestercoach. Bővebben ide kattintva olvashatsz rólam. Ha úgy érzed, cikkem témája akutális a számodra, ha támogatásra van szükséged, vedd fel velem a kapcsolatot!

Értesülj elsőként
a friss hírekről!

 

Kevés hírlevelet küldök, azok viszont valóban értékes információkat tartalmaznak. Érdemes feliratkoznod!

error: Content is protected !!